Tizennegyedik játékalkalom
Tárgyalás! Papok! Rugó Tréder! Gyilkolás! Daemon Engine!
Hőseink ezúttal Vespasia agri-világát vették kezelésbe. Ez abból állt, hogy ész nélkül nyakukba kapták a lábukat (képletesen értve, űrhajóval mentek) és oda warp-ugottak, felvillantották a Rogue Trader azonosítójukat és remélték a legjobbakat. Már akkor kezdték sejteni, hogy itt bizony komoly lecsóba sikerült belecsapni, amikor egy mutáns válaszolt. A kezdeti nézeteltérések azonban villámgyorsan elcsitultak, amikor felbukkant az akolitusok által csak “Csillagfejű Juhász” kódnévvel jelölt biztonsági főnök. Miután megbeszélték, hogy nem, nem valami Menger nevű ürge, hanem egyenesen a Nagy Lebowski küldte őket és egy kisebb üzletet is nyélbe ütöttek úgy döntöttek, hogy inkább segítséget kérnek a Nagy I-től. Itt következett egy kis kitérő Eleusis szentélyvilágára, ahol szereztek papokat, kicsengettek egy valag pénzt, hogy kiderítsék melyik hajókultuszaik eretnekek és melyikek nem (evaluation pending...) és megáldatták a hajót, ami segített a kissé már megviselt morálon. Ezután azzal az elhatározással indultak vissza Vespasiára, hogy kiszagolják a helyiek körében téríteni próbáló papokat és lázadást próbálnak szítani.
Egy fergeteges alkudozást követően (“Ez mérget szarik, apukám!”) sikerült eljutni odáig, hogy lemennek a bolygóra és körbenézik a szinte már aállati sorban tengetett nem-mutáns őslakosságot. A papokkal a találkozót megbeszélték, a kísérőikkel “talajminta vétel” ürügye alatt elkísértették magukat a közelbe, majd aljas módon megmerényelték őket (de hát mit vártak, elvégre eretnekek voltk?). Szerencsésen nem sikerült bedőlni a kacsaelefántos elterelő hadműveletnek és lepacsizták a térítőkkel, hogy amíg a rabszolgák lázadnak, addig az akolitusok kiiktatják az asztropatikus adóvevőt, hogy a mocskos eretnekek ne tudjanak erősítést hívni.
Az akció eleinte egészen bíztatóan indult: hőseink közölték, hogy ők biza asztropatikus üzenetet akarnak küldeni és tessék őket beengedni az ojjektumba. Ez meg is történt, és Max Stark és Hack kiváló figyelemelterelésének köszönhetően csak akkor tűnt fel a kedves Sorcerereknek, hogy most éppen a seggük felrobbantása készülődik, amikor Thaddeus már az utolsó bombát szerelte fel. Ekkor persze kitört a balhé: egész jól sikerültek a Fear dobások, üröm az örömben, hogy az ellennek sikerült az egész bázist beriadóztatnia. Itt egy egészen érdekes last stand alakult ki az akolitusok főszereplésével. A dolog egészen addig működött is, amíg az ellenfél megfelelően képzett operátorai el nem kezdték rendeltetésszerűen haszálni a gránátjaikat: az épületben szorult akolitusok kiiktatására. A gondosan felszerelt robbanószereket tartalmazó épületben szorult akolitusok kiiktatására. A dolog pontosan olyan jól sült el, mint amilyennek hangzik: a robbanásba majden mindenki beledöglött. Mivel mindkét oldal súlyos veszteségeket szenvedett, a harc kicsit kisebb hevességgel folytatódott, míg végül az utolsónak megmaradt Ogryn nyakába zuttyantották a már igencsak rozoga tetőt.
Ezt a pillanatot használta ki a garázsban szép csendesen épülő és szépülő Spire Slayer (én szóltam, hogy Heretekek is vannak a helyszínen) hogy nevéhez méltóan legyilkolja készítőjét és kísérletet tegyen a bolygó teljes lakosságának kiirtására. Ebben a tevékenységében azonban hősies akolitusaink sniperrel, sokkorbáccsal, páncéltörő gránáttal, lascannonnal és végső elkeseredésükben cserbenhagyásos gázolással végül is megakadályozták, és csak Thaddeusnak kellett Fate-et égetnie.
És kb. ekkor jutott a csapat eszébe, hogy vagy mennek Inkvizíciós követségnek a Black Reef Expedícióba, vagy a Gránát fivéreket küldik. A játékot innen folytatjuk.